Orbán Facebook-bejegyzése: napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása

Már folyamatban van az új Büntető Törvénykönyv  (Btk.) előkészítése; napirenden szerepel a büntethetőségi  korhatár  leszállítása és további törvények szigorítása  – írta Orbán Viktor  miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében,  amelyben ezúttal a  közbiztonság témakörében válaszolt  a feltett kérdésekre. A  miniszterelnök szerint bár már most  is érezhető az eddig megtett  intézkedések hatása a közbiztonságban  – 40 százalékkal csökkentek a  bolti lopások, újra visszatért  a bizalom a rendőrség felé -, de  tisztában van vele, hogy  olyan állapotok uralkodtak el hazánkban,  amelyek miatt jogos  és megalapozott a sokak által megfogalmazott igény a  további  szigorításra.

Ennek  megfelelően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium  elkezdte  egy új Büntető Törvénykönyv előkészítését. A jelenleg  hatályos  Btk. minden rendelkezését felülvizsgálják. Napirenden  van a  büntethetőségi korhatár leszállításának lehetősége  is – fűzte hozzá.  Ebben a kérdésben szociológusok, pszichológusok,  gyermekvédelmi  szakemberek véleményét, valamint a hazai és  nemzetközi tapasztalatokat  egyaránt figyelembe veszik – írta  Orbán Viktor.

A miniszterelnök az eddigi intézkedésekről  és eredményekről azt írta,  hogy a “Három csapás” törvény,  a kis értékű lopások szigorúbb  büntethetősége, vagy a  rendőrség megerősítése már most érzetetik  hatásukat. A  közbiztonság javulását főleg azok érzik, akik vidéken,  kistelepülésen  laknak. Az elmúlt években a kis falvak sokaságában szűnt  meg  a békés élet lehetősége – különösen az ország észak-keleti  részében –  írta.

Ma már sokkal több rendőr  szolgál ezeken a területeken és  rendszeresek a fokozott ellenőrzések,  sokszor a megyei  rendőr-főkapitányság bevetési szolgálatának  munkatársaival, esetenként a  készenléti rendőrség állományával  megerősítve. Ennek köszönhetően  nagyon sok elkövetőt sikerül  elfogni – közölte a miniszterelnök a  közösségi honlapon.  Mint hozzátette: március 6-tól közel kétezer új  rendőrt  állítanak munkába, ami tovább erősíti a közbiztonságot.

“Az  emberek a szocialista kormányok alatt nem bíztak a rendőrségben,  és sokszor nem jelentették be az ellenük elkövetett bűntetteket.  Ma már a  rendőrökben ismét a védelmezőt látják, így nagyobb  bizalommal fordulnak  a hatóságokhoz” – jelentette ki, azzal  együtt, hogy az intézkedések  hatására az idáig ismeretlen  bűntettek is a rendőrség látókörébe  kerülnek, és a határorozott  fellépésnek köszönhetően a felderített ügyek  száma is  jelentősen növekszik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.