Csomós Miklós: nem szűnik meg a József Attila Színház

Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért  felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József  Attila  Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak  is  kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot  írnak ki, és ha ez  eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton  keresnek megfelelő embert a  színház igazgatására.

A Magyar  Nemzet szombati számában idézi Csomóst,  aki szerint Méhes  László, az intézmény jelenlegi vezetője pánikot kelt  és  “alattomos kommunikációs játékot” kezdett, amikor teljesen  kiforgatta a kérését, hogy ne kössön munkaszerződéseket  a következő  évadra.

Hozzátette:  Méhes még ezt az évadot végigvitte volna, de  megnyilatkozásaival  elvesztette a városvezetés bizalmát. “Még nem  döntöttük  el, milyen véget érhet az igazgatói pályafutása, de egyet  leszögezhetek,  a József Attila Színház tovább fog működni”.

Ismertette:  kiírnak egy színházi célú hasznosítási pályázatot és,  ha  találnak olyat, aki önkormányzati támogatás nélkül tudja  színházként  működtetni az intézményt – ez lehet akár a  jelenlegi társulat egy új  menedzsmenttel -, azt fogadják el  első körben. “Ha mindez mégsem  sikerülne vezetői pályázatot  írunk ki a színház igazgatására” – mondta  Csomós Miklós.

A  Népszavának azt mondta a kultúráért felelős  főpolgármester-helyettes:  mind a Kabaré 24, mind a József Attila Színház  helyén a jövőben  is csak színház lehet, erre a következő közgyűlésen ki  is írják a pályázatot. Arra a kérdésre, ha kineveznek egy  új direktort,  annak feltételéül szabják-e, hogy a mostani  társulat nagy részét  szerződtesse, a főpolgármester-helyettes  visszakérdezett: “látott-e már  olyan igazgatói pályázatot,  amiben ilyen kikötések voltak?”

A Kabaré 24-gyel,  a volt Mikroszkóp Színpaddal kapcsolatban Csomós  elmondta:  az egész más helyzet, Verebes István igazgató nem rosszul  gazdálkodott,  hanem rosszul mérte fel a helyzetet. Az ő koncepciójához  több  támogatásra lenne szükség, ami nem áll rendelkezésre – tette  hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.