Budapesti Tavaszi Fesztivál: Vendégünk Európa 97 előadással 17 nap alatt

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

Megemlékeznek természetesen Bartók Béla születésének 130. évfordulójáról is: március 25-én, a születésnapon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos koncertjén a zeneszerző I. nagyzenekari szvitje hangzik el – mondta el a fesztivált beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont művészeti igazgatója.

Mint rámutatott, Liszt Ferencet a zenéjén túl regényes életútja és máig sugárzóan vonzó személyisége is a XIX. század meghatározó figurájává avatta. Ezt a gazdagságot szinte lehetetlen egyetlen fesztiválon bemutatni, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) mégis erre tesz kísérletet. Liszt Ferenc magánéletének egy különösen feszült és válságos időszakát dolgozza fel például Fekete Gyula új operája, az Excelsior!, amelyre a BTF-től kapott felkérést, és amelynek ősbemutatóját a fesztivál nyitó napján tartják a Thália Színházban.

Az utánozhatatlan zongoristát több koncert is megidézi: a Budapesti Fesztiválzenekar estjén a zeneirodalom egyik legvirtuózabb zongoraversenyét, Liszt A-dúr versenyművét Ewa Kupiec szólaltatja meg, a debreceni Csokonai Színház a nagy Liszt-oratóriumok közül a Krisztust szcenírozva mutatja be a Művészetek Palotájában.

A Liszt Emlékmúzeumban Liszt és Budapest címmel nyílik tárlat, a Kogart Házban pedig kamaraesteket rendeznek, amelyeken különlegességek csendülnek fel. Bátori Éva dalestjén például a Liszt-dalok mellett Petrovics Emil új ciklusa is elhangzik – részletezte a művészeti igazgató.

A Magyarország EU-elnökségének jegyében műsorra tűzött, országhatárokon átívelő koprodukciók közé tartozik a lett származású, jelenleg Belgiumban élő Mischa Maisky és a Prágai Kamarazenekar koncertje, valamint a német-japán Alice Sara Ott, Fischer Ádám és a Wiener Symphoniker hangversenye. A soros elnökség idején az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát ismét vendégül látja a fesztivál.

A BTF-en fellép az 1920-as évek népszerű filmzenéit játszó Max Raabe és a Palast Orchester. A táncegyüttesek közül a legendás Antonio Gades Társulat kultikus darabját, a Carment hozza a Thália Színházba. A fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes pedig ugyanott ad ünnepi válogatást.

Folytatják a két évvel ezelőtt elindított Nemzetközi Színházi Fesztivált is: bemutatkozik Budapesten a londoni Cheek by Jowl társulat Macbeth-produkciója és a Schauspielhaus Graz Liliom című előadása, amelyet Bodó Viktor rendezett. A szlovén Mini teatr Bergman Persona című darabját játssza.

A fesztivált kísérő Fringe Fesztivál, amely 2010-ben Pécsett vendégeskedett, most visszatér Budapestre, hogy a belvárosban adjon lehetőséget a feltörekvő ifjú tehetségeknek.

Zimányi Zsófia, aki másfél évtized után nem pályázott újra a fesztiválközpont igazgatására, és így a mostani fesztivál után elköszön, felidézte, hogy 1997 és 2011 között 100 ősbemutatónak és 112 magyar bemutatónak adtak teret a fesztiválokon.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott az új ügyvezető igazgató, Vitézy Zsófia is, aki úgy fogalmazott: minthogy az idei program teljes egészében Zimányi Zsófia kiváló ízlését tükrözi, ő a fesztivál zárása után kíván megszólalni, akkor ismerteti terveit, köztük azt, hogy mi lehet majd a 2012-es BTF súlypontja.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.