A vállalkozók számolhatnak a Széchenyi Kártya Önerő Hitellel

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében kiírt pályázatoknál a kis- és középvállalkozások számolhatnak a Széchenyi Kártya Önerő Hitellel – nyilatkozta a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója.

A Széchenyi Kártya Önerő Hitelt az uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részére lehet majd felvenni. Krisán László elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Önerő Hitel feltételeit összehangolták a nemrégiben kiírt gazdasági pályázatokkal, és az önerőhitel igénylés részletei rövidesen olvashatók lesznek a www.kavosz.hu honlapon.

A kormány tavaly döntött a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről forgóeszköz, beruházási és önerő hitellel.

Széchenyi Kártya Program keretében 2010. augusztus elején indult a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében a legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszköz Hitel program. Tavaly szeptembertől érhető el a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási Hitel, amelyet a kormány a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében indított.
Az idén nyílik lehetőség a maximum 50 millió forint Széchenyi Önerő Hitel igénybe vételére.
A Széchenyi Kártya Önerő Hitel programot a kormány a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében indította.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.