Washington aggódik a bahreini események miatt

Washington “komoly aggodalmát” hangoztatta a bahreini tüntetések és erőszakcselekmények kapcsán kedden az amerikai külügyi szóvivő. Philip Crowley azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült államok minden érintett felet önmérséklertre int, s az erőszaktól való tartózkodásra szólít fel. Kedden Bahrein fővárosában, el-Manámában több ezer síita tüntető gyűlt össze a központi téren azt követően, hogy tüntetők és a rendőrök összecsapásában egy tiltakozó életét vesztette.

A súlyos incidens egy temetésen történt, ahol egy korábbi kormányellenes megmozduláson megölt áldozattól vettek búcsút. A tömeg a rendszer bukását követelte, ahogy megtöltötte a Gyöngy nevű teret a belvárosban.

Az uralkodó az állami televízióban nyilvánított részvétet a hétfőn megölt fiatal tüntető szüleinek, és azt ígérte, hogy kivizsgálják a történteket, reformokat hajtanak végre, lazítanak a sajtót és az internetet sújtó állami korlátozásokon.

Az amerikai szóvivő üdvözölte, hogy a bahreini kormány vizsgálatot indít két tüntető halála ügyében, s ígérete szerint a törvények szerint eljár minden olyan esetben amikor a biztonsági erők indokolatlanul alkalmaztak erőszakot.

Az ország 1,3 milliónyi lakosának fele bahreini, a többiek külföldi vendégmunkások. Az állampolgárok többsége síita.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.