A kormány szakmailag elhibázottnak tartja az MNB kamatemelését

Szakmailag elhibázottnak és indokolatlannak tartja a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését. A kabinet úgy véli: az MNB döntése szembemegy a kormány gazdaságpolitikájával, mert a döntés a beruházási források kamatszintjének emelkedése miatt fékezi a növekedést és a foglalkoztatás bővülését – szögezi le a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. A minisztérium aláhúzza: közgazdaságilag különösen indokolatlanná teszi az emelést, hogy az MNB szokatlanul gyorsan, már harmadszor döntött az kamatemelés mellett.

[poll id=”3″]Csökkenő pályán van a magyar infláció, hiszen a múlt évi 4,9 százalékkal szemben idén várhatóan 3-3,5 százalék között lesz a pénzromlás mértéke; többek között ezért sem indokolt az MNB újabb kamatemelése – olvasható a dokumentumban azzal együtt, hogy az újabb emelés ráadásul a 2 százalék körüli maginflációt növelő energia-, és élelmiszer áremelkedésre sem hat fékezően.

Az MNB monetáris tanácsa hétfőn 25 bázisponttal, 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A monetáris tanács – amely nagyon szoros szavazás után döntött az emelés mellett – az inflációs kockázatokra hivatkozott.

A jegybank hétfői közleménye szerint az infláció a gazdaságot érő jelentős költségsokkok miatt érdemben meghaladhatja a 3 százalékos célt. A középtávú inflációs kilátásokat illető legfőbb kockázatot a monetáris tanács abban látja, hogy a tartósan cél feletti inflációnak a várakozásokra gyakorolt hatása miatt a költségsokkok másodkörös inflációs hatásokkal járhatnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.