Kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzésen keres a Szépművészeti Múzeum vállalkozót az épülete térszint alatti bővítésének kiviteli tervezésére, valamint kivitelezésére, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A turisztikai célú, két föld alatti szinten, valamint kisebb részben a talajszint felett megépítendő létesítmény területe 8.870 négyzetméter. Része a feladatnak a régi épületben szükséges bontás, majd pedig helyreállítás, valamint ...

Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén – jelentette be Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. A tárca számításai szerint, a 93 pályázati kiírás, amelyekre március 1-től lehet pályázni, 3-4 ezer milliárd forintnyi forrást mozgat meg a magyar gazdaság élénkítése érdekében – ...

Szakmailag elhibázottnak és indokolatlannak tartja a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését. A kabinet úgy véli: az MNB döntése szembemegy a kormány gazdaságpolitikájával, mert a döntés a beruházási források kamatszintjének emelkedése miatt fékezi a növekedést és a foglalkoztatás bővülését – szögezi le a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. A minisztérium aláhúzza: közgazdaságilag különösen indokolatlanná teszi ...

Szakértői bizonyítással folytatják a magyar államnak az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft. ellen a Postabank-ügyben indított perét zárt tárgyalás keretében a Fővárosi Bíróságon. Az eljárásban már csak az Arthur Andersen Kft. az egyedüli alperes a Postabank könyvvizsgálói ellen 1997-ben indult perben, miután a Fővárosi Ítélőtábla, majd a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság “elbocsátotta ...

A nyugdíjvédelmi törvénycsomag által a kormány és a parlament garantálja a jelenlegi és jövőbeni nyugdíjasoknak is a nyugdíját, nem lesz kevesebb pénz a juttatásokra – mondta a miniszterelnök szóvivője, Kiss Péter szocialista képviselő állításaira reagálva. A meghozott intézkedések megmentették az összeomlás szélén állt nyugdíjrendszert – emelte ki Szijjártó Péter. Hozzátette: nem lesz kevesebb pénz a ...

Az MSZP úgy véli: nem igaz, hogy az Európai Bizottság pusztán technikai észrevételeket fogalmazott meg a médiatörvénnyel kapcsolatban, a párt szerint a testület kifogásai tartalmi jellegűek. Kovács László, a szocialisták alelnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: rombolja a kormány szavahihetőségét, hogy Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár és Nagy Anna kormányszóvivő azt állította, Neelie Kroes médiaügyekért felelős ...

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte a német csapatot a svédországi világbajnokság középdöntőjének hétfői játéknapján, és ezzel a saját kezébe vette a sorsát az olimpiai selejtezőt illetően. Jó kezdés (4-1) után látványosan visszaesett a támadójáték, pedig már Perez is rendelkezésre állt, és fordítottak a németek. A félidőben 12-10-re vezetett az ellenfél. A második játékrész is ...

A korábbi tervekkel ellentétben mégis a Puskás Ferenc Stadion maradhat hosszú távon a magyar labdarúgó-válogatott otthona. Studniczky Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának elnöke a Duna TV Sportaréna című hétfő esti műsorában elmondta, hogy a jelenlegi elképzelés szerint a mostani stadion falain belül húznának fel egy új létesítményt, megtartva a mostani muzeális értékeit.Korábbi tervek ...

A legnagyobb oroszországi repülőtéren hétfőn elkövetett terrortámadás ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztos abban, hogy a 2014-es szocsi téli olimpián a hatóságok garantálni tudják a vendégek és a sportolók biztonságát. A NOB keddi közleményében jelezte, nincs kétsége az orosz rendezők felkészültségével kapcsolatban, a szervezők számára ugyanis a játékok zavartalan lebonyolítása a legfőbb célkitűzés. “A ...

Nyilvántartási szám: 1060 Neve: PontiBaba4 Neme: Szuka Ivartalanított: még nem Fajta: keverék Született: 2010. szeptember Mérete: közepes Bekerülés dátuma: 2010. november Leírás: kedves, helyes, nagyon jófej, minden kutyával jól kijön, aktív, ...

Nyilvántartási szám: 1065 Neve: Dorka Neme: Szuka Ivartalanított: még nem Fajta: keverék Született: 2010. augusztus Mérete: közepes Bekerülés dátuma: 2010. november Leírás: kedves, helyes, nagyon jófej, minden kutyával jól kijön, aktív, ...

MIA

Nyilvántartási szám: 1088 Neve: Mia Neme: Szuka Ivartalanított: még nem Fajta: keverék Született: 2010. szeptember Mérete: közepes Bekerülés dátuma: 2010. november Leírás: kedves, helyes, nagyon jófej, minden kutyával jól kijön, aktív, ...